MENÜ

Az ajánlóm főként azoknak szánom, akik szeretnének elméjedni a témában vagy tovább kutatni.

   Ezennel ajánlóm Böszörményi Gyula 9...8...7... c. művével kezdeném, akinek ezen műve megragadta a fantáziámat.


   A gruftik másként látják a világot, talán, mert feketére festik a szemhéjukat. Hihetőbb azonban, azt mondjuk: a gruftik azért festik feketére a szemhéjukat, hogy jelezzék: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!
2007. Budapest. Rohamosan fejlődő, olykor forrongó európai nagyváros, melynek lakói számos olyan démont hordoznak önmagukban, melyről még a felnőttek sem szoktak beszélni. Különösen gyerekek előtt nem. Szeretnék hinni, hogy a gyerekek örökké megmaradnak tisztának, gondtalannak és mesésen naivnak. Szeretnék hinni, hogy ehhez nem kell más, csupán elhallgatni előttük a felnőttekben lakó démonok létezését.

   A gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!
Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy minden nap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból elvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög.
A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki szülei érzéketlensége, akik csakis mammon pénzdémonnak élnek.
Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak: az értelmetlen gyűlölködés démonainak utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban…

Képzelj el egy ilyen Budapestet!

Vagy talán nem is kell elképzelned?

A 9, 8, 7…9... 8... 7… vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed...


A mű végigolvasása után, gondolom, tényleg szükség lehet arra a tartalék levegőre. ennek ellenére ajánlom bármely korosztálynak, kik lélekben már felkészültek... 

Az említett író kötetének folytatásában (6...5...4...):


2008. Budapest A 9... 8... 7...-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Még mindig azt hiszed, hogy ez csak játék? Reménykedsz, hogy téged nem érint? Akkor most nézz mélyen a borítón lévő lány szemébe és... Gondolkozz végre el! Nem mondhatom, hogy vedd bátran a kezedbe ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád. Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat! Annyit mondhatok, ha olvasni kezded, a tüdődben most is legyen annyi levegő, hogy még időben kiálthass: "Exi ab seo!"

A 9... 8... 7...-ben valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele. Ebben a kötetben Lilith története folytatódik, mert az olvasók, akiknek kikértük a véleményét, Lilith sorsára voltak kíváncsiak. S most újra Budapesten járunk, ahol természetesen nem élnek démonok! A szomszéd öregúr nyakában nem ül alkesz démon, a suliban mellettünk ülő lányt sem zavarja a benne lakó asmo a plázába, hogy vásárlásra kényszerítse, és a sötét kapualjban tántorgó srácot sem a hernyó démon bódítja bambává. Úgy tűnik, ebben a városban minden a legnagyobb rendben van... Legalábbis, míg össze nem találkozol egy gruftival, akinek feketére festett szemében egészen mást látsz, mint amit te magad tapasztalsz nap mint nap. Ők, a gruftik, gótok és darkok látnak valamit, amit más nem. Látják a köztünk élő démonokat, s nem félnek beszélni róluk. A 9... 8... 7...-el csupán elkezdődött a visszaszámlálás, ami a 6... 5... 4...-ben folytatódik, egyre közelebb sodorva olvasóját az igazsághoz, ami az orra előtt van, mégsem látja. Nem mondhatom, hogy vedd csak kezedbe bátran ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád. Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat! Ezért csak annyit mondhatok, ha olvasni kezded ezt a könyvet, a tüdődben most is legyen mindig annyi levegő, hogy még időben kiálthass: "Exi ab seo!"


 Azoknak a fanoknak kik a lét árnyoldalának s a sötét teremtményei közül a vámpírt válastóknak L. J. Smith: Vámpírnaplók c sorozatát ajánlanám. Márcsak a mitológia hűségéhez is mérten!


A lélek sötét mélységét Gena Showalter is megírja a "The darknest Night" c. művében. Ezt azalkotást már csak a 18 felettieknek ajánlanám elsősorban!


Hat férfi él a világtól elvonultan egy magas hegy tetején álló komor erődben. Halhatatlan harcosok egytől egyig, mind különös képességekkel felruházva, de testükben az erőszak, harag és halál démonai lakoznak. Az istenek rég magukra hagyták egykori társaik elárulták őket, ám egy nap minden megváltozik, amikor egy gyönyörű fiatal nő segítséget kér tőlük. A legveszélyesebb közülük nem bír feltörő szenvedélyével, és bár mindketten tudják, hogy az örök kárhozatba tartanak, a nő és a démon szerelme megállíthatatlan háborút szít a harcosok között...


"Minden éjszaka eljött érte a halál, lassan, fájdalmassan, és Maddox minden reggel azzal a tudattal ébred, hogy hamarosan újra meg kell halnia. evolt az örökké tartó büntetése,..."

"..., amikor Paris egyik-másik szeretőjéről mesélt. a combok közti lágy..."

"Ashly Darrow megborzongott a jeges szélben. Világosbarna hajtincsei a szemébe csapódtak, és..."

Azon művek közül említenék egyet ami szöges ellentétben áll a keresztény Bibliával szemben. Ez pedig nem más mint a Az asszony és a majom Peter Hoen-től. A Bibliával való szembenállásának okát a mai tudásunk is erősíti [Darwin - egyedfejlődés elmélete].


A szép és a szörnyeteg enyhén szodomita felhangú újraértelmezése is lehetne ez a történet, melyben a londoni állatkerti igazgató gyönyörű, italfüggő dán felesége szerelmes lesz egy majomba. Ez a majom azonban nem a darwini előképünk, hanem az egyedfejlődésben az ember után következő, nálunk magasabb rendű lény. Ráadásul nem ez az egyetlen meglepetés, amit a dán Peter Hoeg, a Smilla kisasszony hóra vágyik nemzetközi rangú szerzője okozni képes ebben a krimiszerűen izgalmas regényben.

Különös emberszabású majmot fognak el Londonban. A "zsákmányt" átadják az állatkertnek. Az állatkert igazgatója Erasmus névre kereszteli, és a saját kerti házában rejti el. Madelene, az igazgató gyönyörű dán felesége itt látja meg a majmot, "aki" ember módjára viselkedik: mélyen az asszony szemébe nézve, hódolattal nyújt át neki ajándékul egy barackot. Madelene, aki tudja, milyen tervei vannak férjének a majommal, rádöbben, csak ő tudja megmenteni. Így indul kettejük kalandos szökése - és különös szerelmük története. Madelene számára a majom nem csupán a szerelemben, társként is tökéletesebb, mint karriervágytól megszállott férje. Villámcsapásként éri a felismerés: Erasmus nem az emberszabású majmok egy példánya, hanem az evolúciós fejlődésben az ember után következő, az embernél magasabb rendű egyed. Megjelenésével megkérdőjeleződött az ember fölénye a többi lény fölött. Az 1957-es születésű dán író Smilla kisasszony hóra vágyik című világsikerű, azóta megfilmesített regényével lett egy csapásra korunk egyik legtöbb nyelvre lefordított szerzője. Ez a regénye szintén világsiker. A szép és a szörnyeteg fabuláját, amelyet századunkban Cocteau varázsolt elő először a népmesék gyermeki elfeledettségéből, igazi mély gondolatisággal megtöltve alkotja meg a mi szorongató és kusza korunk regényét.


 Ajánlóm zárásaként a kisebbekre is gondolva ismét Böszörményi egy művét említeném. Ez nem más mint a Rontásűzők - az időkút c. alkotásának első része, amelyben a mitológia "jó" ideálja elevendik meg.


 Budapest, Kőbánya, napjainkban.
Két lány, akiket sűrűn összekevernek, hiszen ikrek; pedig Angelina és Endzsi valójában olyanok, mint a tűz és a víz. Az egyik a csinos ruhákat, a romantikus könyveket és a szívhez szóló dallamokat kedveli, míg a másik folyton bajba keveredik, szakadt farmerban jár és metált bömböltet. Egy reggel aztán arra ébrednek, hogy szüleik valamiféle érthetetlen, idegen nyelven beszélnek, az utcán ló vontatta omnibuszok, az égen hatalmas teherszállító léghajók araszolnak, őket pedig a rendőrség egyik leghíresebb nyomozója üldözi... Az ikreknek csupán egy titokzatos, fiatal fiú kel védelmére, és próbálja őket megszöktetni kényszerzubbonyon, Dunán, hegyen és völgyön át. Őrült és mulatságos kalandok, hátborzongató varázslatok, tündérfélék és sárkányok között visz a lányok útja, olyan tájakra és időkbe, amiről addig még csak nem is álmodtak. Angelina és Endzsi, meg persze Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske, valamint a lány szíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő vetélytársa, Savanyác kalandjai ezzel a kötettel veszik kezdetüket.


Asztali nézet